Mi lesz a vármegye szerepe?
Ma Budapestről jövet Jobbágyi előtt elhaladtam a Nógrád vármegye tábla előtt. Már vártam a „találkozást”, mivel a sajtó bőségesen írt az új táblák kihelyezéséről, fanyalgás, mundérvédés volt bőven. Nekem, mint…
Ma Budapestről jövet Jobbágyi előtt elhaladtam a Nógrád vármegye tábla előtt. Már vártam a „találkozást”, mivel a sajtó bőségesen írt az új táblák kihelyezéséről, fanyalgás, mundérvédés volt bőven. Nekem, mint…
Budapest, Magyarország fővárosa, ahol a gazdasági, kulturális és politikai élet koncentrálódik. Na, meg ezzel együtt a közlekedés is. Hiszen bárhogy is szeretnénk, autóval, busszal és vonattal sem lehet kikerülni egyszerűen…
Susán Hanna még csak 13 éves, de már az ország második legjobb póni versenyzője. A bátonyterenyei fiatal tehetség 8 éves korától lovagol és sorra nyeri a versenyeket. Legutóbb Kiskunhalason és…
Amikor a levegő hőmérséklete nagyobb mint az emberi test hőmérséklete, előbb-utóbb szellemileg és fizikailag is érezhető hatása van. Azok korábban érzik ezt, akik kénytelenek folyamatosan forróságban dolgozni, lelassulnak, gyorsabban fáradnak,…
470 évvel ezelőtt 1552. július 6-9. között zajlott Drégely várának ostroma. Magyarország történelmének jeles eseménye, a hősi önfeláldozás kimagasló példája volt az ütközet, amely Drégelyt a magyar Thermopüla-vé emelte. Iskolai…
Hollókő után most a Balatont kóstolta be az index.hu munkatársa, aki igyekszik olyan képet mutatni a hazai turizmusról, amely alapján nettó szarnak, kietlennek és megfizethetetlennek tűnik. Na, persze, ha az…
Egyre több hír szól a médiában arról, hogy az ország északi hegyvidékén farkasok, medvék tűnnek fel. Aztán egy svéd híren is megakad a szemem, a kormány engedélyezi a farkasállomány 400-ról…
Megyei jogú várossá vált Magyarország korábbi fővárosa, Esztergom. A miniszterelnök az ebből az alkalomból celebrált szentmisén beszélt a település történelmi jelentőségéről május 1-jén. Ha nem hallottam volna, hogy hazánk egyik…
Ahogy járom a vidéket, azt kell mondanom, hogy a koronavírus járvány okozta félelmek ellenére öntudatra ébredtek a termelők, gazdálkodók, kézművesek Nyugat-Nógrádban az elmúlt években. Csak kapkodom a fejem, ahogy egyre-másra…
Amikor az egyik szervező a címben szereplő felkiáltással köszöntötte a kicsiket Balassagyarmaton, a „Hangszert a kézbe!” program nyitó napján, azt gondoltam magamban: ha nekem, nyolc-tíz évesen így, ilyen lazán tolják…