Ditta már egy éves
Az Alpokból költöztek az Ipoly partjára azok a feketeorrú juhok, akik a fotósok kedvenc témáivá váltak mostanában. De nem ezért tartják őket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi rektora, Rábai…
Az Alpokból költöztek az Ipoly partjára azok a feketeorrú juhok, akik a fotósok kedvenc témáivá váltak mostanában. De nem ezért tartják őket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi rektora, Rábai…
Ma este háromnegyed hétkor elfogyott a benzin a balassagyarmati Xhénia Petrolnál. A töltőállomás vezetője a Megafon rádiónak azt mondta, hogy a bent várakozó autósokat még ki tudják szolgálni. Tóth András…
Értesülésünk szerint délután 3 óra körül szinte megbénultak a balassagyarmati benzinkutak. Kígyózó autósorok várnak tankolásra. Közben a közösségi médiában az ország más helyeiről is hasonló üzenetek érkeznek. A töltőállomások lerohanásának…
Ukrajnából menekültek kértek segítséget Balassagyarmaton, akiket Balla Mihály országgyűlési képviselő fogadott, majd rövid beszélgetés után a helyi hotelben kaptak szállást. A két nő három gyermekkel rohant el Kijevből, ahol most…
A könyvnyomtatás fejlődése a középkortól napjainkig című kiállítással nyitja meg a turistaszezont a Füleki Vármúzeum hétfőn – tájékoztatta a múzeum az MTI-t. A tárlaton a korabeli nyomdászatban használt eszközöket és…
Az ukrán-orosz konfliktus térségre gyakorolt hatásának kezelésére tegnap hívta össze első alkalommal a Nyugat-nógrádi Karitatív Törzset az országgyűlési képviselő. Balla Mihály szakembereket kért fel az adományok koordinálására, valamint a környékre…
Balassagyarmathoz kötődő híres nőkkel találkozhatnak a belvárosban sétálók. Akik mindegyikkel összefutnak, nyerhetnek is. Éppen Nőnapon helyzeték ki festőállványokra azoknak a hölgyeknek a portréképét, akik Balassagyarmatról indulva váltak híressé. A tárlat…
A Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület nevű bal oldali párttömörülés képviselője szerint ha a helyi kórház bármilyen okból nem tudja ellátni a feladatát, akkor például Salgótarjánba kell vinni a betegeket. Ezért…
Szabadidejében sportol, járja a természetet és ezt másnak is meg akarja mutatni; Hasznosi Márk hobbifotós kiállítással mutatja be a csodálatos Nógrádot. Márk Szécsényben lakik, munkája mellett minden idejét a futással…
A március 6-án Füzesabonyban lejátszott Füzesabony – Balassagyarmati Kábel SE mérkőzés eredménye: 21:24 (8:13)