A Váci Rendőrkapitányság munkatársai több személyt elfogtak a közbiztonsági ellenőrzések keretében.
Püspökhatvanban – április 7-én – három testvért fogtak el a lakásukon a rendőrök, akiknél kábítószergyanús anyagot találtak. A drogteszt azt is megerősítette, hogy fogyasztották is a tiltott szert.
Az adatgyűjtést során az is kiderült, hogy a testvérek több embert megfenyegettek, így ezért is felelniük kell.
A 16,19 és 22 éves fiatalokat előállították és kábítószer birtoklása és zaklatás miatt kihallgatták őket.
A település közbiztonságának megerősítése érdekében április 7-étől fokozott rendőri jelenlét tapasztalható, amely során eddig három embert körözés, két autóvezetőt járművezetéstől eltiltás miatt fogtak el. A rendőrök több embert feljelentettek, mert nem használták az autóban a biztonsági övet, valamint lejárt műszaki érvényesség, kötelező biztosítás hiánya és engedély nélküli járművezetés miatt is szabtak ki bírságokat.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a térség közrendjének fenntartására.