A mindössze 19 éves Sulyán Alexa Takács Boglárka országos rekordját megdöntve, 23.38 másodperces szenzációs eredménnyel nyerte meg a női 200 métert vasárnap a nyíregyházi fedettpályás atlétikai országos bajnokságon.

Hirdetések

A női 60 méter gát döntő mellett a férfi és női 200 méter ígért remek versenyt. Utóbbi még úgy is, hogy a 60-as bajnok, rekorder Takács Boglárka az MTI-nek mintegy másfél órával az egykörös verseny rajtja előtt elmondta, hogy edzője, Németh Roland döntése alapján kihagyja a viadalt, mivel „bejött egy madridi verseny” jövő péntekre, így az lesz az utolsó futása a március elején.

Hirdetések

Takács távollétében egyértelműen a 60-on bronzérmes Sulyán vált a legnagyobb esélyessé és a MATE-GEAC 19 éves sprintere egészen fantasztikus futással váltotta arannyá esélyét.

A tinédzser sprinter az ötös pályán futva a hosszú egyenesben ledolgozta a hatoson szereplő, 400-as bajnok Szentgyörgyi Zita pályaelőnyét, majd a célig szinte nem is lassult és végül a 23.56 másodperces eddigi rekordon közel két tizedet javítva 23.38-cal diadalmaskodott, ami láthatóan még őt is meglepte. Könnyeivel küszködve, széles mosollyal az arcán vette tudomásul, hogy vasárnaptól felnőtt rekordernek mondhatja magát.

Örültem a szombati 60-as bronzéremnek, de én egyértelműen a mai napra készültem testben és fejben is.

– kezdte értékelését a doppingvizsgálat után a gödöllőiek tehetsége.

Őszintén szólva nem emlékszem a futásra, de az biztos, hogy előzetesen újra át kellett gondolnom a haditervet, miután kiderült, hogy Bogi nem fut, mert addig úgy terveztem, hogy ő majd húzni fog engem a végén. Mindenesetre a verseny jó megerősítés volt abban, hogy senkinek sem kell húznia ahhoz, hogy jó legyek.

Sulyán Alexa arról is beszélt, hogy a 23.38-as eredmény jó előjel a szabadtéri szezon előtt.

Nagyon bízom benne, hogy szabadtéren meglesz a 23-on belüli eredmény, márcsak azért is, mert az U23-as Európa-bajnokságon biztosan 22-vel kezdődő idő kell majd az éremhez.

– jegyezte meg a fiatal sprinter.

Hirdetések