A Salgótarjáni Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy kelet-nógrádi férfival szemben, aki a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság ügyfélvárójában megvert egy férfit.
A vád szerint az elkövető 2024. augusztus 14-én 9 óra körül egy bátonyterenyei dohánybolt előtt vitába keveredett egy férfivel, amire felfigyelt egy arra gyalogló személy, akit a vádlott minden előzmény nélkül bántalmazni kezdett. A férfi a támadás elől a közeli rendőrség épületébe menekült. A támadót azonban ez sem tartotta vissza, követte őt, és a folyosón tovább ütlegelte és lökdöste az áldozatát. A sértett egy székkel próbált védekezni, a támadója pedig egyensúlyát vesztve kétszer is földre került, azonban mindkétszer felállt.
A bántalmazásnak végül a rendőrség munkatársai és a garázda támadó időközben helyszínre érkező rokona vetett véget. A férfi által tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásának hatására az ügyfélváró helyiségben várakozó ügyvéd és gyám az épület elé menekültek.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfivel szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 1 év 11 hó végrehajtandó börtönbüntetés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
A videón a rendőrség épületében készült biztonsági kamerafelvételen a vádlott által kifejtett ütések és lökdösődés, valamint az látható, hogy a rendőrség munkatársa rendet rak: