Mint arról korábban beszámoltunk, Pepper robotot kapott a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium. Ennek hatására megnövekedett az informatikai szakkör iránti érdeklődés az elmúlt három hónapban – osztotta meg az információt az intézmény igazgatója a Megafonnal. 

Hirdetések

Mogyorósi Attila elmondta: úgy gondolja, a szakkör sikeréhez hozzájárult a közelmúltban vásárolt Pepper robot is. Kifejtette: a robotba kezdetben az iskola és a tanárok adatait programozták, mára már annyira fejlett, hogy összeköttetésben áll a mesterséges intelligenciával is. Így sokkal több információja van az eszköznek, sokkal több témában lehet a diákok segítségére a mindennapokban. Az igazgató hangsúlyozta: az új robot mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy van az iskolának két kisebb Alpha robotja is, ami segíti a fiatalabb diákok nyelvtanulását, és ismerkedését a programozással.