Jól látható, hogy folytatódik a Nyugat-Európában zajló burkolt keresztényüldözés – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Simicskó István minderről annak kapcsán beszélt, hogy Mátészalka polgármestere felajánlotta: amennyiben Szent Johanna (Jeanne d’Arc) szobrát eltávolítják Nizza közterületéről, akkor annak otthont adnak.
A frakcióvezető ismertetése szerint 2023 novemberében döntött úgy Nizza polgármestere, hogy közterületi szobrot állítanak Franciaország egyik védőszentjének, Szent Johannának, a máglyahalált elszenvedő Jeanne d’Arcnak.
Elmondta, hogy a szobrot egy történelmi személyiségeket, szenteket ábrázoló alkotásokra specializálódott művészcsoport készítette el, néhány hónap múlva azonban az ottani közigazgatási bíróság a szobor eltávolításáról döntött, mindenféle jogi csűrés-csavarás során. A kereszténydemokrata politikus szerint jól látható, hogy a döntés hátterében a balliberális politikai erők állnak.
Jól látható, hogy Nyugat-Európában ismét egy burkolt keresztényüldözés zajlik – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy eközben Magyarország a kereszténység védőbástyája és ezt bizonyítja az is, hogy amikor korábban Németországban bezártak egy katolikus templomot, akkor annak két harangját az esztergomi bazilika vette át.
A kereszténydemokrata politikus fontosnak tartja, hogy Magyarország példát mutat Nyugat-Európának, megóvja a keresztény értékeket és hagyományokat.
Magyarország, a KDNP, a magyar kormány kiáll a keresztény értékek mellett, melyet az elmúlt másfél évtized egyházpolitikai intézkedéscsomagjai, a templomok építései és felújításai, valamint a keresztállítások is bizonyítanak.
Hanusi Péter (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalka polgármestere elmondta: maga is megdöbbenéssel és szomorúsággal értesült a Nizzában történtekről, különös tekintettel arra, hogy a közigazgatási bíróság döntését azonnal végre kell hajtani, vagyis a nizzai polgármesteri hivatal fellebbezésének még halasztó hatálya sincs.
A kormánypárti városvezető úgy fogalmazott:
tisztában van azzal, hogy Nizza polgármestere, Christian Estrosi – akit „kiváló kollégájának” nevezett – mindent megtesz azért, hogy ez a lovasszobor a városban maradhasson, de ha mégis úgy alakul, hogy muszáj elbontani, akkor kötelességének érzi, hogy városa nevében felajánlja azt, hogy az alkotás Mátészalkán kapjon egy méltó helyet és menedéket.
Hanusi Péter azt mondta, annak örülne a legjobban, ha a szobor a helyén maradhatna, mert – ahogy fogalmazott – ez azt jelentené, hogy minden a helyére került, de ha mégsem, akkor ők készen állnak arra, hogy segítsenek.