Pénteken érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra – közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Hirdetések

Vitályos Eszter a videóban azt mondta, hogy januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.

Hozzátette, hogy februárban már ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik.

A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását: garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2 százalékos inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora.

– fogalmazott a szóvivő.

Úgy folytatta, hogy ha az év végére kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíjkiegészítés.

Vitályos Eszter szólt arról is, a kormány tisztában van azzal, hogy az időseknek különösen fontos a rezsicsökkentés is, ezért továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében, még úgy is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát.

Az idősek tehát számíthatnak ránk! Megvívunk minden csatát értük is Brüsszellel és Brüsszel régi és új embereivel egyaránt.

– mondta a kormányszóvivő.