A bátonyterenyei nyomozók több lopás miatt őrizetbe vettek egy 50 éves férfit.
Az adatok alapján a helybeli férfi 2024. december 12-én, majd december 19-én is Mátraverebélyen, a Vasút úton – a vezetők gondatlanságát kihasználva – gépkocsik utasfülkéjéből emelt el pénzt, személyes iratokat tartalmazó táskát, valamint mobiltelefont, félmilliós kárt okozva ezzel a sértetteknek.
Továbbá a nyomozók a férfit és 45 éves, szintén mátraverebélyi társát gyanúsítják azzal, hogy egy áruházlánc bátonyterenyei üzletében december 19-én, majd 20-án is élelmiszereket lopott közel 560 ezer forint értékben. A 20-ai bűntény egy rendőrkutyának vélt kóbor állat miatt meghiúsult, így annak értéke, 232 580 forint megtérült.
Az 50 éves elkövető bűnözői karrierje január 6-án ért véget, amikor szintén egy bátonyterenyei üzletben szabálysértési értékre elkövetett lopáson érték tetten, ugyanis ruhájába rejtve édességet és tisztálkodószereket próbált elvinni.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen elfogták a mátraverebélyi férfit, és előállították a kapitányságra. A nyomozók kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, 45 éves társát január 7-én állították elő és hallgatták ki.