Szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel közösen készítettek mézeskalácsot a gyerekek Balassagyarmaton, a Városi Bölcsődében. Az összejövetelen mind az öt csoport tagjai jelen voltak, sőt, a Manóvár Mini Bölcsőde tagjai is kivették a részüket a sütésben.
Az intézmény vezetője a Megafonnak elmondta: a családok visszajelzése alapján már sokkal több ez egy egyszerű sütésnél, ugyanis karácsonyi mondókákat, dalokat énekelnek, csillagszórót gyújtanak, így egy igazi, közös ünnep kerekedik ki évről-évre egy ilyen alkalommal. Jele Petra azt is kiemelte: most is az intézmény minden dolgozója segített a mézeskalácsok elkészítésében, a bölcsőde konyháján két szakács felügyelte a sütést, míg a felszolgálás a dajkák feladata volt. Ezt követően a gyerekek a családtagokkal közösen díszítették ki a mézeskalácsokat. Hozzátette: nagyon örülnek annak, hogy ezt a karácsonyi hagyományt most már a környékbeli bölcsődék is átvették tőlük.