Forradalmi kiállítással, ünnepi megemlékezéssel, fáklyás menettel és Balassagyarmat Város Önkormányzatának Ünnepi Képviselő-Testületi ülésével emlékeztek meg a 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján.

A 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző és Kulturális Egyesület kiállításával kezdődött a programsorozat Balassagyarmaton. Az egyesület már 11 órától várta az érdeklődőket a vármegyeházán, ahol magángyűjteményükből rendezték meg első termüket, fókuszálva a forradalom előtti időszak történéseire, előtérbe helyezve az államvédelmi hatóságot és a határőrséget.

A város központi megemlékezése délután fél ötkor kezdődött az 56-os emlékműnél, ahol Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője szólt az egybegyűlteknek. Balla Mihály beszédében kiemelte: azt az összefogást, melyet a forradalmi Magyarország lakosai tanúsítottak 68 évvel ezelőtt, ma a mindennapokban kell alkalmazni, hogy az ország továbbra is független legyen.A koszorúzást követően fáklyás felvonulás kezdődött, mely a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban ért véget.

Az ünnepi képviselő-testületi ülésen díjazták a város kiválóságait.

Kiváló Pedagógus elismerésben részesült Hangodi Zsuzsanna, a Játékvár Tagóvoda óvodapedagógusa, Hlavayné Gortva Éva, a Kiss Árpád Általános Iskola tanítója, valamint Vadkerti Róbert, a Szent-Györgyi Albert Technikum tanára. Balassagyarmat Kultúrájáért-díjat Fricska Évának, az Artéria Galéria tulajdonosának ítélték oda. Balassagyarmat Egészségügyért Díjat kapta Dr. Horty Richárd főorvos és Kovácsné Bablena Szilvia szakasszisztens. Balassagyarmat Sportjáért Díjat vehetett át Imre Roland dobóatléta és Takács Csaba karate edző. Balassagyarmat Szociálpolitikájáért Díjat Kmetyné Zagyi Ildikó és Serfőzőné Hajdú Erika kapta, míg a közbiztonságért tett kimagasló munkáért Major Zoltán tűzoltót díjazták.

Hirdetések