A terjesztő a banki folyószámlájára utaltatta a vevőkkel a tőle vásárolt új pszichoaktív anyag árát.

A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával október 21-én lakóhelyén fogták el azt a varsányi fiatalembert, aki a gyanú szerint huzamosabb ideje rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot vevőinek.

A 20 éves férfi januártól rendszeresen új pszichoaktív anyagot árusított az ismeretségi körébe tartozó vevőinek, ezért a szécsényi nyomozók július elején előállították a rendőrkapitányságra, és csekély mennyiségű anyag kínálásával vagy átadásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ekkor a házkutatás során az egyenruhások a férfinál 0,45 gramm kábítószergyanús, fehér kristályos anyagot találtak és foglaltak le.

Fotó: police.hu

Az elkövető az eljárás ellenére tovább ténykedett dílerként, és vevői körét további ismerősökkel, közöttük – a gyanú szerint – fialakorúval is bővítette, ezzel biztosítva megélhetését. A rendőrség a begyűjtött adatok és terhelő információk alapján – a TEK műveleti egységének bevonásával – október 21-én Szécsény belterületén fogták el a fiatalembert, előállítása után ismét kihallgatták a rendőrkapitányságon, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását. A házkutatás során a nyomozó hatóság tagjai közel 40 gramm port és kristályos állagú, droggyanús anyagot, valamint a fogyasztásukhoz használt eszközöket, egy gáz-riasztó fegyvert, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében pénzt foglaltak le.

Fotó: police.hu

Az eddigi bűnlajstromát bővítve a hatóság már a férfit kínálással, átadással, kereskedelemmel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, továbbá tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is gyanúsítja.

Forrás: youtube.com
Hirdetések