Nem volt nehézségektől mentes a romhányi Hugyecz Zsófia és Varga Csaba számára a Hongkongban megrendezett művészkerékpár világkupa harmadik fordulója.
A két fiatal a magyar válogatott tagjaként érkezett a Távol-Keletre, a 25 órás út után a negyven fokos meleg és a 80%-os páratartalom is megviselte a szervezetüket, annál is inkább, mert a helyiségekben mindenhol 20 fokra volt állítva a klímaberendezés.
Hugyecz Zsófia elmondása szerint vagy ez, vagy egy kisebb megfázás miatt fájdult meg a háta, így az egyik megmérettetés helyett a pihenésre koncentrált. Bár a fő verseny sem úgy sikerült, ahogy elképzelte, a tizenegyedik hely összetettben a kilencediket eredményezte, így a legjobb tíz tagjaként részt vehet az év végi finálén. Hozzátette: párja, Varga Csaba is jól vette az akadályokat, már csak azért is, mert a versenyen kérte meg a kezét, így már mint menyasszony és vőlegény tértek vissza Magyarországra.