Hirdetések
Hirdetések

Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.

Hirdetések

A Váci Rendőrkapitányságon tavaly decemberben indult nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint a környéken kábítószert terjesztett. A nyomozásban beszerzett információk egy 50 éves férfihez vezettek akiről kiderült, otthonában 2023 májusától árusított új pszichoaktív anyagot. A rendőrök április végén fogták el és tartottak kutatást a férfi váci lakásán, ahol nagyobb mennyiségű készpénzt és a kábítószer porciózásához használatos eszközöket foglaltak le. Gyanúsítotti kihallgatásán tagadott, az eljárásban szabadlábon védekezhetett.

A nyomozás folytatódott, más vonalon, más bizonyítékok alapján a rendőrök megállapították, a férfi további, vagyon elleni bűncselekményekkel is gyanúsítható. Júniusban társaival együtt egy helyi telephelyről akkumulátort loptak, majd augusztus elején egy önkiszolgáló autómosó pénztároló dobozát feszítették fel, és vitték magukkal a benne lévő pénzt.

A rendőrök a napokban ismét látogatást tettek a férfi lakásán, ahol egy bérelt konténerben mintegy 2,6 millió forint értékben kerültek elő kerékpárok, szerszámgépek, laptopok, mobiltelefonok, amiket a gyanúsított feltehetően tovább értékesítés céljából tárolt.

Fotó: police.hu

A mára letartóztatásban lévő gyanúsított ellen a Váci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés, lopás és pénzmosás bűntette miatt folytatja az eljárást.