Hirdetések
Hirdetések


Az illegális bevándorlóknak szánt erődemonstrációt indít és jelentős rendőri erőket vet be a szlovák-magyar zöldhatár ellenőrzésére Szlovákia – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a Dunacsúny-Rajka autópálya-határátkelőn hétfőn este, Matus Sutaj Estok belügyminiszterrel és Juraj Blanár külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Hirdetések

Az illegális migráció kiszűrését célzó rendőrségi akció hétfőn este vette kezdetét. A szlovák kormányfő, aki két miniszterével személyesen részt vett a bejelentett rendőrségi akció megindításán is, már délután jelezte, hogy „jelentős erőkkel” készülnek az illegális migráció megfékezésére.     A sajtótájékoztatón Robert Fico rámutatott: ez év kezdetétől több mint 46 ezer illegális migráns érkezett az országba, ami sokszorosa a korábban tapasztaltnak, s a kialakult helyzettel „muszáj kezdeni valamit”, mivel meglévő információik szerint már rövid távon is az illegális migráció fokozódására kell számítani. Robert Fico bírálta Ódor Lajos leköszönt szakértői kabinetjét, amely a rendőrségi kapacitások hiányára hivatkozva szerinte „nem tett semmit” az illegális bevándorlás megfékezésére.

A szlovák kormányfő a rendőrségi jelenlét megerősítésével kapcsolatban kifejtette: a mostani rendőrségi akció afféle – minden lehetséges műszaki eszköz bevetésével – indított erődemonstráció lesz a zöldhatáron, amellyel meg akarják mutatni, hogy a helyzet kezelhető. „Szlovákia kész az illegális migráció kezelésére” – szögezte le Robert Fico, hozzátéve: az illegális migránsokat célzó akció során együttműködnek a magyarországi hatóságokkal, és már a közeljövőben terveznek egy magyarországi látogatást is, amelyen a helyzet jövőbeli kezeléséről és az együttműködésről is tárgyalni fognak.

Matus Sutaj Estok belügyminiszter ugyancsak hangsúlyozta a magyar hatóságokkal történő együttműködés fontosságát, és azt mondta: a mostani akció egyértelmű jelzés akar lenni az illegális migránsoknak és az embercsempészeknek, hogy az új kormány véget vet annak az időszaknak, amikor „szabadon jöhettek az országba”. Rámutatott: tavaly ötezer illegális migráns érkezett az országba, az idén pedig már mostanáig csaknem tízszer annyi, ami veszélyes növekedés, különös tekintettel arra, hogy a legújabb információik és a balkáni bevándorlási útvonalon történtek azt mutatják, hogy kapcsolat van az embercsempészek és egyes terroristacsoportok között. „Elsődleges az emberek biztonsága és az, hogy azt az üzenetet küldjük, hogy Szlovákia az itt élő emberek számára van itt és nem az illegális migránsoknak” – szögezte le Matus Sutaj Estok.

Juraj Blanár külügyminiszter hangsúlyozta: a schengeni térség veszélyben van, s nem lehet hagyni, hogy Magyarország – amely már eddig is rengeteget fektetett be a probléma orvoslásába – továbbra is egyedül foglalkozzon a helyzet megoldásával.