A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves mátraverebélyi férfi ellen, aki folyamatosan pénzt követelt a nagymamájától, majd amikor a nő elmenekült a házából, annak értékeit eladta.

Hirdetések

A vádirat szerint a férfi gyerekkorától 2023-ig az akkor 65 éves sértettel élt.

Hirdetések

Az utóbbi években a vádlott a droghasználatát nem tudta alkalmi munkáiból finanszírozni, ezért rendszeresen a nagymamájától kért pénzt, aki többször is nemtetszését fejezte ki unokájának, ám gyakran adott neki.

Hirdetések

2022 szeptemberében újra pénzt kért a fiú, de ez alkalommal a sértettnek sem volt pénze, a vádlott indulatossá vált és az ágyban fekvő nő fölé hajolva a fejét elkezdte lefelé nyomni a párnába, közben pénzt követelt tőle.

A nagymama kérlelte a vádlottat, hogy ne bántsa, aki ennek hatására elengedte a szorítást és elment otthonról.

A konfliktusok ezután mindennapossá váltak közöttük, ezért a sértett 2023. március hó 12. napján a lányához költözött, a vádlott pedig a házban maradt. Hamarosan elkezdte eladni a ház berendezési tárgyait, pénzzé tette között a mikrohullámú sütőt, egy indukciós főzőlapot, gáztűzhelyeket, bútorokat, csaptelepeket és villanykapcsolókat, felszedett 15 négyzetméternyi parkettát, lebontott 15 négyzetméternyi álmennyezetet, kibontott csaptelepeket, villanykapcsolókat, ajtókat és azokat is értékesítette. Elbontott 10 méternyi ereszcsatornát, 14 méternyi kerítésszakaszt, szétszedte a ház kapuját, továbbá lebontott egy előtetőt és egy garázst, valamint ellopta a villanyórát. Emellett a rokonától kölcsönkért flex-et és az önkormányzat tulajdonában lévő bokrokat és árokburkoló elemeket is ellopta.

A vádlott a lopásokkal 410.000 forint kárt, míg a rongálással további 74.500 forint kárt okozott.

Az ügyészség zsarolás és lopás miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfi ellen és indítványozta, hogy a bíróság – beismerés esetén – szabjon ki vele szemben 3 év szabadságvesztést, 4 év közügyektől eltiltást és 346.000 forint erejéig vagyonelkobzást.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Hirdetések