Április 13-án, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg a Szikora Gyula atlétikai emlékversenyt Vácon, a Vanyek Béla Sportcentrumban – számolt be róla a 0627.hu.

Hirdetések

A versenyt Szikora Gyula fiainak kezdeményezésére és az ő emlékére szervezi a Váci Reménység Egyesület, amely épek és parasportolók számára egyaránt lehetőséget biztosít a megmérettetésre.

Hirdetések

Szeretettel várunk minden kedves sportbarátot a rendezvényre, amely méltó módon állít emléket Szikora Gyula munkásságának és örökségének

– nyilatkozta Fábián Fédra, az egyesület elnöke.

Hirdetések

A program 10:55-kor kezdődik ünnepélyes megnyitóval, ezt követően pedig a különböző versenyszámok veszik kezdetüket. A szervezők célja, hogy a sport iránti elkötelezettség és a közösség ereje ismét találkozzon ezen a különleges napon.

Szikora Gyula hosszú éveken át szinte egyedül tartotta életben az atlétikai sportéletet Vácon. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a fogyatékkal élő és az ép sportolók egyaránt lehetőséget kaptak a versenyzésre. Munkásságát mély elhivatottság, emberség és egy olyan családias légkör jellemezte, amely a mai napig áthatja a váci atléták mindennapjait.

Az emlékverseny így nemcsak sportesemény, hanem tisztelgés is egy olyan ember előtt, aki generációknak mutatott példát kitartásból, emberségből és a sport iránti szenvedélyből.

Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság

Hirdetések