Az országos „Te Szedd” program keretében, az iskola fenntarthatósági témahetén gyűjtötték a szemet a balassagyarmati Szondi György Technikum és Szakképző Iskola diákjai – tudta meg a Megafon az igazgatónőtől.
Tanka Ágnes elmondta: a hagyományokhoz híven most is azokon a területeken szedték a hulladékot, ahol a diákok az iskolába érkeznek és távoznak, így a kézilabda csarnok környékét, valamint Zöld Csiga ösvényeit tisztították meg.
Hozzátette: bár ezekben a napokban sok esemény zajlik a technikumban, mégis negyven diák tudott részt venni a környezetvédelmi akcióban, amelynek eredményeképpen 12 zsák szemetet tudtak a városi szolgáltatónak átadni.
Az igazgatónő szerint nagy jelentősége van az akciónak nevelés szempontjából, hiszen ha a diákok szedik össze a szemetet, remélhetőleg később nem dobják el.



