Mohorán ismét megnyitotta kapuit a Tolnay Klári Emlékház, amely idén a 25. évadát ünnepli. A Nógrád vármegyei település ikonikus emlékhelye nemcsak a legendás színésznő életét és munkásságát idézi meg, hanem évről évre a magyar színházi és irodalmi élet meghatározó alakjait is vendégül látja.
A jubileumi nyitóünnepséget Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművésznő vezette, aki rendszeresen visszatér Mohorára, hogy együtt ünnepeljen a közönséggel.
Örömmel jövünk ide, mert itt mindig valami gyönyörűséget kapunk
– mondta a művésznő, aki kiemelte, hogy az emlékház minden évben egy újabb színházi vagy irodalmi kitekintéssel gazdagodik.
Az idei szezon egyik különlegessége a Béres Ilona pályáját bemutató kiállítás, amely annak ellenére valósult meg, hogy a Kossuth-díjas színésznő egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni.
Tiszta libabőr vagyok, ha csak beszélek is róla, imádom a tehetséges embereket, és ő az
– mondta Pásztor Erzsi a tárlatról.

A megnyitón emellett a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjára, Jókai Mórra is emlékeztek, akinek születésének 200. évfordulója alkalmából külön előadást tartottak. Madár János, a Magyar Nemzeti Írószövetség elnöke kiemelte:
Jókai prózája tele van költészettel, a magyar táj szépségét kutatja fel, ezért nagy örömteli olvasmány minden műve.
Az eseményen külön figyelmet kapott Az aranyember és A kőszívű ember fiai, amelyek a magyar irodalom és történelem szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bírnak.
Balla Bence Ferdinánd, az emlékház műszaki igazgatója elmondta, hogy az intézmény célja nem csupán Tolnay Klári életművének megőrzése, hanem a magyar színház- és irodalomtörténet kiemelkedő alakjainak bemutatása is. A házban a színésznő gyermekkorának emlékei, jelmezei és személyes tárgyai mellett rendszeresen szerveznek színházi és irodalmi programokat is.

A Tolnay Klári Emlékház az év során számos rendezvénnyel várja a látogatókat, így a jubileumi szezon is tartogat még izgalmas eseményeket mindazok számára, akik érdeklődnek a magyar színház és irodalom iránt.