A Balassagyarmat VSE – Kék ABC együttese tovább folytatta mélyrepülését a Nógrád Vármegyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. Az UNICUM FC Mohora elleni hazai mérkőzésen a gyarmati szurkolók ismét hiába reménykedtek – csapatuk sorozatban a kilencedik vereséget szenvedte el, méghozzá megalázó módon, 0-6-os zakóval. A kérdés már nem az, hogy a csapat ki tud-e kecmeregni a gödörből, hanem hogy van-e még ennél is lejjebb?

Hirdetések

A mérkőzés gyakorlatilag az első perctől eldőlt: a vendégek rögtön a kezdés után megszerezték a vezetést, és a balassagyarmatiak innentől kezdve csak sodródtak az árral. Szita a 26. percben kettőre növelte az előnyt, majd még a félidő vége előtt ismét betalált, így a csapatok háromgólos Mohora vezetéssel mehettetek pihenőre.

Hirdetések

A második játékrészben sem volt megállás: az 57. percben Gál volt eredményes, majd a hajrában jött a teljes megsemmisülés. Szita a 75. és a 78. percben is betalált, ezzel mesternégyest jegyzett, a vendégek pedig kiütéses, 6-0-s diadalt arattak. A balassagyarmati együttes támadásban teljesen súlytalan volt, védekezésben pedig szinte végig szétesve futballozott.

A mérkőzés után Holman József, a Balassagyarmat vezetőedzője csalódottan, de sportszerűen értékelte a látottakat:

Köszönöm a ma megjelent játékosaimnak, hogy tisztességgel végig futballozták ezt a nehéz mérkőzést. Sajnos még görnyedünk a nehézségek és a problémák súlya alatt. Igyekszem tartani a játékosaimban a lelket. Nem egyszerű! A Mohora csapata kiválóan futballozott ma. A játék minden elemében felülmúltak minket, győzelmük teljesen megérdemelt. Kulturált ellenfelünknek jó egészséget és tovább sok sikert kívánok!

Fotó: Facebook/BSE Balassagyarmat

A szurkolók azonban már nem elégszenek meg a sportszerű gratulációval: egyre többen követelik a változást, hiszen a csapat kilátástalan játéka egyre mélyebbre taszítja a klubot.

A következő fordulóban a Balassagyarmat VSE – Kék ABC idegenben lép pályára a Szécsény VSE ellen március 29-én. Ez az összecsapás akár az „alsóházi rangadó” jelzőt is kiérdemelheti, hiszen a szécsényiek is gyenge formában vannak, és a kiesés elől menekülnek. Ha most sem sikerül a pontszerzés, akkor már végképp kijelenthető: a Balassagyarmat egy mély válságban lévő csapat, amely az összeomlás szélére sodródott.

Eredmény:
Balassagyarmat VSE – KÉK ABC – UNICUM FC Mohora 0-6 (0-3)

Hirdetések
Hirdetések