A Sporting Kansas City II labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy a salgótarjáni születésű Urbányi István lett a csapat új vezetőedzője. A tapasztalt szakember korábban már dolgozott a klub akadémiáján és a tehetségazonosítási részlegen, most pedig az MLS NEXT Pro bajnokságban szereplő csapatot irányíthatja.

Hirdetések

Salgótarjáni kezdetek és játékoskarrier

Urbányi István 1967. április 17-én született Salgótarjánban, és játékosként a helyi Salgótarjáni BTC csapatában kezdte pályafutását. Később a Budapest Honvéd, a Győri Rába ETO és a BVSC színeiben is szerepelt. 1997-ben történelmet írt, amikor az első magyar játékosként szerződtette őt az amerikai MLS-ben szereplő San Jose Clash.

A magyar válogatottban két alkalommal lépett pályára, és klubszinten kétszeres magyar bajnok, valamint Magyar Kupa-győztes lett a Honvéddal. Aktív pályafutása után kommentátorként és mérkőzéselemzőként dolgozott, részt vett világbajnokságok, Európa-bajnokságok és a Bajnokok Ligája közvetítéseiben is.

Edzői pályafutás – Európától Amerikáig

Edzőként az MTK és az Újpest akadémiáin kezdett dolgozni, majd 2006-ban az Újpest FC vezetőedzője lett. 2009-ben a Maldív-szigeteki férfi válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki, majd rövid kecskeméti időszak után 2011 és 2013 között ismét a Maldív-szigetek válogatottját irányította.

2014-ben csatlakozott a Sporting Kansas City Akadémiához, ahol az U16-os és U18-as csapatokat edzette, olyan fiatal tehetségekkel dolgozva, mint a későbbi válogatott játékos, Sallói Dániel. Ezt követően egy rövid magyarországi kitérőt tett a Gyirmót SE élén, majd 2018-ban visszatért az Egyesült Államokba, ahol a Sporting KC tehetségkutató igazgatója lett.

Visszatérés Kansas Citybe

A magyar szakember 2020-ban hazatért, és a Budapest Honvéd FC sportigazgatójaként dolgozott, de most ismét visszatér az Egyesült Államokba. A Sporting Kansas City II vezetőedzőjeként elsődleges feladata a fiatal tehetségek fejlesztése és az első csapat utánpótlásának biztosítása lesz.

Urbányi István kinevezése jól mutatja, hogy a Sporting KC hosszú távon számít a magyar szakember tapasztalatára és szakértelmére. A salgótarjáni edző feladata most az, hogy a Kansas City fiataljai közül minél többen elérjék az MLS szintjét.