2025. január 28–30. között rendezi meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Nógrád Vármegyei Területi Szervezete a III. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny Nógrád vármegyei döntőjét. A rangos eseménynek a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Skill laborja ad otthont.

Hirdetések

A szakképzési versenyt a magyarországi egészségügyi középfokú szakképzést folytató intézmények tanulói és képzésben résztvevői számára hirdették meg. A megmérettetés célja a középfokú egészségügyi szakképzés színvonalának növelése, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok és felkészítő tanáraik elismerése, valamint a szakmák társadalmi presztízsének növelése. A verseny különlegessége, hogy az eredeti munkakörnyezetet szimuláló gyakorlati feladatok során mérik fel a résztvevők szakmai tudását, amely nemcsak a versenyzők felkészültségét, hanem a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét is az egészségügyi pályák felé irányítja.

A megnyitót követően, a verseny első napján az ápolás-gondozás és a felnőttkori betegmegfigyelés témakörében zajlott a döntő, a versenybizottság felügyelete mellett. A feladatok során a résztvevők elméleti tudásukat és gyakorlati jártasságukat bizonyíthatták az egészségügyi ellátás szempontjából kulcsfontosságú területeken.

A MESZK először 2022-ben hirdette meg ezt az országos szintű szakképzési versenyt, amely mára az egészségügyi szakképzés egyik kiemelkedő eseményévé vált. Az idei megmérettetés különös hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek szakmai fejlődésének támogatására, valamint a szakképzési rendszer és az egészségügyi szakmák népszerűsítésére. A verseny három napja során a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy tudásukat megmérettessék, miközben az egészségügyi szakmák jelentőségére és szépségeire is ráirányítják a figyelmet