A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói rablás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 48 éves férfit.
A Litkén élő férfi január 5-én délután, a tulajdonos hozzájárulása nélkül bement egy 60 éves férfi ismerőse nyitott házába, ahol lámpával világítva értékek után kutatott. A zörgésre az alvó tulajdonos felébredt, és megszólította a házában kutató férfit. A behatoló elvakította a lámpával, és bántalmazást kilátásba helyezve követelte a mobiltelefonját, amit nem adott át, így a támadó megütötte a sértettet és tovább követelte a telefont. A 60 éves férfi ki tudott menekülni, és elbújt a szomszéd háza mögött. A hívatlan vendég távozása előtt még magához vette a házban talált élelmiszereket, és az udvaron álló biciklivel eltekert.
A bejelentést követően az egyenruhások elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a 48 éves férfit, akit rablás mellett folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével is gyanúsítanak. Az elkövető a gyanú szerint 2024 őszétől havi rendszerességgel – veréssel fenyegetőzve – pénzt zsarolt ki ugyanattól a 60 éves sértettől, aki három hónapon keresztül havonta 20 ezer forintot adott át.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették a litkei férfit, és kezdeményezték letartóztatását az ügyészségen. Munkatársaink az ellopott kerékpárt megtalálták, lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.