A jelenlegi kényszerű termelési szünet ellenére hosszú távon tervez a Nógrád vármegyei Nagyorosziban működő, lakókocsikat gyártó Knaus Tabbert KFT. – tudta meg az ipolyinfo.com. A társaságot képviselő ügyvéd a cég terveit ismertetve közölte, hogy elképzelésük már nem csak Nagyoroszit érinti, hanem a szomszédos Horpácsot is.
Dr. Squarra Tamás ügyvéd szerint a Knaus Tabbert KFT. (Knaus) terve készen áll az újabb bővülésre: a gyár magyarországi fejlesztése egyben hosszú távú befektetést jelent a Nyugat-nógrádi térségbe. Azonban a lépték már akkora, amiket nem csak Nagyoroszival, hanem a szomszédos Horpáccsal is egyeztetni szükséges. Összesen 4 új üzemcsarnok felépítésével bővítenék a gyártási kapacitást, de miután Nagyororszi település közigazgatási területére már nem fér rá, ezért a szomszédos Horpáccsal is együttműködést keresnek.
Az egyeztetésekbe és a területtel kapcsolatos igények ügyintézésébe a Nemzeti Befektetési Ügynökség is bekapcsolódott, és mindkét település vezetésével koordinációt folytatott a lehetőségek feltárásához. Ennek eredményeként Nagyoroszi és Horpács önkormányzata is elvi hozzájárulást adott arra, hogy a jelenlegi ipari területtel szomszédos horpácsi területen folytathassa a Knaus az üzem bővítését.
A Knaus már több mint három évtizede gyárt a világpiac számára lakókocsikat Nagyorosziban, ahol ma 1200 munkatárssal működnek. A vállalat a koronavírus járvány idején is folyamatosan javuló eredményekkel működött. 2020 óta megszakítás nélkül nőtt bevételük, azóta több mint kétszeresét érték el: 2023-ban már 30,8 milliárd forint értékben adták el termékeiket.
A cég vezetése novemberben jelentette be, hogy piaci túlkínálat miatt felfüggeszti a termelést január 20-ig, 1000 munkatársuk számára adtak mentesítést a gyári munka alól.