Rengeteg munka van a mögött, hogy míg tavaly az országos technikumi listán a 78. helyen szerepelt a balassagyarmati Szent-György Albert Technikum, idén nagyot ugrott előre a rangsorban és már a negyvenedik – erről beszélt az intézmény vezetője a Megafon reggeli műsorában.

Hirdetések

Szrenka Anikó a Start Menüben kifejtette: az értékelés egyik alapja a diákok bemeneti és kimeneti tanulmányi szintje, ezt egy év eleji és év végi teszttel tudják nyomon követni, amit pedig láttak szinte az összes diák esetében, az egyértelműen a fejlődés. Az igazgatónő a sikeres szereplés másik okaként a digitális ellátottságot emelte ki: a technikum a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrumnak köszönhetően tizenhat okos táblát tudott beszerezni, ezzel is növelve a diákok digitális kompetenciáját és elősegítve a pedagógusoknak azt, hogy a lehető legmodernebb eszközökkel szemléltessék az általuk leadott tananyagot. Ezt is figyelembe vették a rangsor állítás során a döntéshozók.