A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

Hirdetések

Ez volt a magyar válogatott történetének ötödik Eb-bronzmérkőzése: az első kontinensviadalon, 1994-ben elvesztette a helyosztót az akkori csapat, 1998-ban, 2004-ben és 2012-ben viszont megszerezte a harmadik helyet. Utóbbi három alkalommal – akárcsak idén – a norvégoktól kapott ki az elődöntőben a nemzeti együttes.

A magyar és a francia gárda az idei ötödik mérkőzését játszotta egymás ellen, ezt megelőzően a párizsi olimpián 28-31, két felkészülési mérkőzésen 30-27 és 22-26, a keddi, debreceni középdöntős találkozón pedig 27-30 volt az eredmény. A 18 nap alatt a kilencedik meccsüket játszó magyarok keretéből ezúttal a kapus Böde-Bíró Blanka, a balátlövő Juhász Gréta, valamint a balszélső Petrus Mirtill maradt ki.

Visszakerült a balátlövő Csíkos Luca, valamint az elődöntőt betegség miatt kihagyó balszélső, Márton Gréta, illetve a pénteken sérülés miatt hiányzó kapus, Szemerey Zsófi. Ott volt a torna álomcsapatába beválasztott jobbátlövő Klujber Katrin, a jobbszélső Győri-Lukács Viktória, valamint az Eb legjobb fiatal játékosa, Simon Petra is, akik a találkozó előtt meg is kapták elismerésüket, akárcsak az ellenfélnél a torna legjobb védőjátékosa, Pauletta Foppa.

A Himnusz alatt a szurkolói mag szektora nemzeti zászlót, majd címert formázott, hogy aztán folyamatos buzdításba kezdjen a Bécsig utazó magyar közönség a zsúfolásig telt Stadthalléban. Öt nappal korábban ideges kezdéssel, sok hibával engedett 4-0-s előnyt riválisának a magyar válogatott, ezúttal határozottabb rajttal tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével, Szemerey pedig már korán fontos ziccervédést mutatott be.

Golovin Vlagyimir tíz perc elteltével, 5-3-as francia vezetésnél kért időt – ekkor volt először két gól a különbség -, Szemerey hárításaira és a határozott védekezésre alapozva sikerült is fordítani (6-5). A francia kapuban a ferencvárosi Laura Glauser szintén jó formában védett, ennek ellenére a 22. percben a jelentős szurkolótábor előtt szinte hazai környezetben játszó magyar együttes 9-7-re vezetett. A publikum Szemereyt éltette, miközben a válogatott 10-7-re alakította az állást. A világbajnok innen egy találatra zárkózott fel, de a szünetre is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a magyar csapat, amely épp egy góllal állt jobban, mint kedden.

A második félidőre is harcosan érkezett a nemzeti együttes, jól játszott, de 41 perc elteltével így is beérte Franciaország (16-16). A magyar játékosok minden labdáért, minden lehetőségért megküzdöttek, a közönség „itthon vagyunk!” és „veletek vagyunk, győzni akarunk!” skandálással buzdította a csapatot. Az utolsó negyedórához közeledve nőtt a hibák száma, több volt az eredménytelenül befejezett támadás, a visszaszerzett vezetését viszont körömszakadtáig őrizte a magyar válogatott, Szemerey például hétméterest védett.

A záró tíz perc 20-20-ról indult, majd mindkét fél előnybe tudott kerülni. Az utolsó öt percen belül, 23-22-es magyar vezetésnél létszámfölényben játszhattak a franciák, Klujber azonban egy sikertelen támadás után visszafutva az üres kapu elől ütötte ki a labdát, majd a túloldalon hétméterest értékesített. A bronzérem sorsa az utolsó percben dőlt el, Győri-Lukács Viktória góljára már nem érkezett válasz.

Szemerey 13 francia lövést hatástalanított, Janurik Kinga védés nélkül zárt.A franciáknál a Győrben játszó Estelle Nze Minko négy, a ferencvárosi Orlane Kanor egy gólt szerzett, Glauser 11 védéssel végzett, a győri hálóőr Hatadou Sako nem fogott labdát.

Ez volt a két együttes 58. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból immár 32 győzelem, két döntetlen és 24 vereség a mérleg.

A góllövőlistát 60 találatával vezető, a meccs legjobbjának választott Klujbernek jó esélye van a gólkirálynői címre, mivel hozzá legközelebb a még pályára lépők közül a norvég csapattal döntőt játszó, tavalyi az év legjobb játékosának választott Henny Reistad áll 42 találattal.

Eredmény, bronzmérkőzés:

Magyarország-Franciaország 25-24 (13-12) gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/3kiállítások: 2, illetve 6 perc

Magyarország: Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Papp, Füzi-Tóvizi, Vámos, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Kuczora 5, Márton 1, Bordás, Simon 1, Csíkos 2, Janurik

A magyar válogatott kerete:kapusok:

Böde-Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Metz HB, francia)

jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)

jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (SCM Gloria Buzau, román)

irányítók: Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Nikolett (DVSC Schaeffler), Vámos Petra (Metz HB, francia)

beállók: Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)

balátlövők: Csíkos Luca (Váci NKSE), Juhász Gréta (Váci NKSE), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Kuczora Csenge (Thüringer HC, német)

balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Petrus Mirtill (DVSC Schaeffler), Szöllősi-Schatzl Nadine (Moyra-Budaörs)