Hirdetések
Hirdetések

A Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai november 29-én elfogták azokat a 26 és 22 éves testvéreket, akik egy idős férfi kezéből tépték ki a szatyrát.

Hirdetések

A két fiatalember aznap kora reggel Kállón bolyongott, amikor felfigyeltek a 75 éves nyugdíjasra, aki a helyi pékségből hazafelé tartott. A 26 éves férfi – testvére támogató tekintetével kísérve – a sértett háta mögé lépett. Megfogta a kezében lévő bevásárlószatyrát, és megrántotta, melynek következtében elszakadt a táska füle, és a sértett a járda melletti árokba esett. Az elkövetők elmenekültek a friss pékáruval. Zsákmányuk egy kilogramm kenyér és öt kifli volt.

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtés eredményeként azonosították, még aznap elfogták a testvérpárt, és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az idősebbik fivért őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását az ügyészségen, amelyet a bíróság elrendelt. A rablók nem éhesek voltak, hanem valójában a sértett pénztárcáját akarták megszerezni, amit viszont nem a megszerzett szatyorban tartott.