A Váci Sport Nonprofit Kft. idén negyedik alkalommal rendezte meg a gyermekek körében méltán népszerű Mikulás Úszóversenyt, amely minden várakozást felülmúlt! A 2024-es év eseménye igazi sikertörténet lett: több mint 250 fiatal sportoló nevezett, ezzel megdöntve az eddigi részvételi rekordot.
A verseny december 1-jén, szombaton reggel 9 órakor kezdődött, és a legfiatalabb résztvevők bemutatkozó futamaival indult. Az eltérő fejlődésű gyermekek versenyeit is külön kiemelték, akik lenyűgöző eredményekkel öregbítették az esemény hírnevét. A fiatalabb korosztály délig, az idősebbek pedig délután mérhették össze tudásukat a 25 méteres medence sávjaiban.
A résztvevők mell-, gyors- és hátúszásban versenyeztek, és szoros küzdelmekben dőltek el a helyezések, olykor centimétereken múlva az aranyérem. A versenyt végig a sportszerűség és a barátságos légkör jellemezte, ami a rendezvény egyik legfontosabb célkitűzése.
Természetesen a nap csúcspontját a Mikulás és krampusza megjelenése jelentette, akik nemcsak szurkoltak a gyerekeknek, hanem ajándékokkal is meglepték őket. Az önfeledt mosolyok és a boldog pillanatok bizonyították, hogy a rendezvény nemcsak a sportteljesítményekről, hanem az élményről és a közösségépítésről is szól.
Fotó: Váci Spot Nonprofit Kft./Facebook
Az esemény sikeréhez rengetegen hozzájárultak. A Váci Sport Nonprofit Kft. csapata, élén Gulyás Zoltánnal, hónapokon át dolgozott azon, hogy minden zökkenőmentesen menjen. A verseny lebonyolításában Tószegi Andor, Sütő József és Belák Brigitta is fontos szerepet játszottak, míg a résztvevő egyesületek – köztük a Váci Vízmű Sport Egyesület és a Vágta Multisport Club – sportolói színesítették az eseményt.
Kiemelt köszönet illeti a támogatókat, akik bőkezű felajánlásaikkal segítették, hogy a Mikulás puttonya tele legyen, így minden gyermek mosolyogva távozhatott a verseny után.
Az idei Mikulás Úszóverseny méltó zárása volt a 2024-es év sporteseményeinek. A szervezők már most elkezdték a jövő évi rendezvény előkészületeit, hogy tovább emelhessék a rendezvény színvonalát.