Tegnap óta forgalmasabbá váltak a temetők környéki utcák, ahol torlódások alakulhatnak ki – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr Főkapitányság. A térség három nagyobb városából kaptak bejelentéseket arról, hogy a megszokotthoz képest élénkebb autós közlekedés tapasztalható, ezért már most felhívják a figyelmet a megnövekedő menetidőkre, valamint a mindenszentek és halottak napja idején megváltozó forgalmi rendre.

Verebélyiné Illés Beáta sajtóreferens a Megafon rádióval tudatta: városonként változó szabályok léphetnek életbe, esetenként azt is meghatározhatják, hogy a máskor parkolóként használt sávokon tilos lesz a megállás a torlódások elkerülése érdekében. A helyileg szabályozott temető körüli közlekedési rendről érdemes a rádió óránként közölt közlekedési híreiből tájékozódni – mondta a sajtóreferens. Hozzátette: a rendőrség kéri, hogy az ünnep idején ne vezessen senki megszokásból, a közlekedési táblák mellett rendőrök és polgárőrök is segítik majd a tájékozódást.

Hirdetések