Hirdetések
Hirdetések

Október 12-én, szombaton rendezik meg a 6. Börzsönyring Kerékpáros Teljesítménytúrát; a program reggel 10 órakor indul a szobi Duna-partról – tájékoztatták a szervezők az MTI-t kedden.

Hirdetések

Az idén is két távon lehet megtenni az útvonalat a Börzsöny dombjain keresztül, hogy az Ipoly folyó mentén visszatérjenek a résztvevők a kiindulópontra, Szobra – közölték.

A nevezés ezúttal is ingyenes, a szervezők több frissítőponttal készülnek, ahol pogácsát, csokoládét, izotóniás italokat vehetnek magukhoz a résztvevők. A 90 kilométeres, 723 méteres szintemelkedéssel rendelkező táv teljesítéséhez tapasztalt kerékpárosok adnak majd tanácsot és segítséget.

A családokat ismét várja a 30 kilométeres Családi Ipolykör, amely változatos, füves, erdei murvás szakaszokból áll, így egy hétköznapi mountain bike használatával is kényelmesen megtehető. Az útvonal az autós forgalomtól elzárt területen halad majd. A túrát várhatóan másfél, két óra alatt tudják kényelmesen teljesíteni az indulók – áll a közleményben.