Az egészségügyi megelőzés fontosságát hangsúlyozva Rétság önkormányzata újabb lépést tett a város legkisebb lakosainak védelme érdekében.

Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere a Megafonnak elmondta: Rétság képviselő-testülete támogatta azt a javaslatot, amely a 2 éven aluli gyermekek agyhártyagyulladást okozó baktérium ellen védelmet nyújtó védőoltásra irányult. Ennek keretében 120 ezer forintot igényelhetnek a családok. Feltétele, hogy legalább az egyik szülő rendelkezzen minimum 1 éves rétsági állandó lakcímmel. A polgármester a betegségről elmondta: az agyhártyagyulladás, különösen a csecsemők és kisgyermekek körében súlyos és életveszélyes betegség. A családok számára az oltások beszerzése jelentős anyagi megterhelést jelenthet. Ezért az intézkedés célja, hogy a családok számára elérhetővé tegye ezt a létfontosságú védőoltást, függetlenül anyagi helyzetüktől.

Hirdetések