Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra – jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson.
Az „Optimus” típusjelű robotok bevezetését és használatba vételét 2024 végén kezdik meg a Tesla üzemeiben, majd 2026-ban már megkezdik a tömeggyártását más cégek számára is.
Az emberi alakot mintázó humanoid robotok fejlesztése már évek óta folyik több vállalatnál is, például a japán Honda autógyárnál és a robotikában úttörőnek tekintett Boston Dynamics cégnél, amely egyébként a Hyundai Motor érdekeltsége.
A humanoid robotokat elsősorban logisztikai, raktározási és gyártási/termelési feladatokra használják, főként az emberi munka kiváltására.