Letartóztattak öt férfit nagy értékű betöréses lopások miatt, a bűnbanda mintegy 40 millió forintos kárt okozott – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.
Azt írták, hogy a több megyén átívelő, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére „szakosodott”, különböző módszereket használó bűnözői csoport tagjait június 20-án fogták el. Az összehangolt műveletben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett a Bács-Kiskun, a Nógrád, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége vett részt.
A rajtaütésen mintegy 80 rendőr működött közre öt helyszínen: Tóalmáson, Mendén (két helyen), Jászfelsőszentgyörgyön és Tápiószecsőn.
A tájékoztatás szerint a bűnbanda tavaly óta több betöréses lopást követett el, főként üzletek, telephelyek voltak a célpontjaik.
A gyanúsítottak ingatlanjaiban végzett kutatás során mobiltelefonok, adathordozók, elemlámpák, adóvevők, az elkövetésnél használt cipők, szerszámok, és gépkocsi is a bűnjelek közé kerültek, a vagyonvisszaszerzés érdekében három nagy értékű autót is elszállíttattak a nyomozók.
Az eljárásban eddig hét bűncselekménnyel gyanúsították meg az elfogott férfiakat. Közülük négyet jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopással és más bűncselekményekkel, míg társukat pénzmosással gyanúsították meg. Az öt férfi mindegyike őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.