Hirdetések
Hirdetések

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói egy lopássorozat 20 éves elkövetőjét vették őrizetbe.

Hirdetések

A 20 éves férfi június 4-én éjszaka Salgótarjánban felfeszítette egy fagyizó alumínium redőnyét, átmászott a pulton, majd átkutatta az épületet. A kasszából, a raktárból, illetve a fagylaltkészítő műhelyből összesen 319 ezer forintot lopott el.

Salgótarjáni munkatársaink körözést adtak ki, amely alapján június 6-án elfogták, előállították és őrizetbe is vették a rákóczibányai lakcímmel rendelkező férfit, aki több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett az elmúlt időszakban. Azzal is gyanúsítják, hogy milliós lopási és rongálási kárt okozva egyedül, illetve társával közösen idén májusban és júniusban több betöréses lopást követett el a vármegyeszékhelyen. A rovására írható többek között, hogy betört két étterembe, egy állateledelboltba, egy virágboltba, egy sütödébe, sőt két alkalommal ugyanabba a pékségbe is visszatért.

A 20 éves férfi kihallgatásán beismerte a lopások elkövetését. Munkatársaink vizsgálják a lehetséges szerepét más bűncselekményekben, illetve kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.