A Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 24 éves varsányi férfivel szemben, aki az utcán úgy fejen rúgta ismerősét, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A vádirat szerint az ittas férfi 2022. december 31-én 20 óra körül Varsányban összetalálkozott 34 éves ismerősével, és egy korábbi nézeteltérés miatt minden előzmény nélkül fejen rúgta.
Áldozata a rúgástól az aszfalra esett, koponyacsonttörést szenvedett és eszméletét vesztette. A fejét ért sérülés során fennállt a lehetősége az életveszélyes érsérülés keletkezésének is, ennek elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.
Az elkövető ittas volt, az önhibából eredő ittasság azonban nem mentő, hanem súlyosító körülmény, hiszen az alkohol hatása közismert, ezért aki szeszes italt fogyaszt, számolnia kell azzal, hogy lerészegedve nem ura magának – tettéért ezért tartozik minden ittas bűnelkövető teljes büntetőjogi felelősséggel.
Az ügyben a Nógrád Vármegyei Főügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen előéletű férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, vádiratában felfüggesztett szabadságvesztésre kiszabására és a 90.560.-Ft bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.