Izlandi kirándulásért vállal munkát egy szobi iskola osztálya – tudatta a szobi Szent László Gimnázium 9. osztályának osztályfőnöke a Megafonnal.
Békési Marcell azt mondta: a tanév elején beszélték meg a tanulókkal, hogy külföldre szeretnének utazni osztálykirándulásra. Kiszámolták, ehhez körülbelül 5 millió forintra lenne szükségük.
Békési hozzátette: ennek érdekében a diákok munkát vállalnának, hogy minél előbb összegyűjtsék az összeget. Úgy vélik, hogy az iskolai büfével, a karácsonyi vásár bevételével, valamint egyes munkák elvégzésével összegyűlhet a pénz. Már több felajánlást kaptak gazdaságoktól, idősektől, és még Horvátországból egy olajfa termesztőtől is. Az osztályfőnök kiemelte: a diákok örömmel segítenek közösségi tevékenységekben is, folyamatosan várják a megkereséseket a szobi iskolában.