Hirdetések
Hirdetések

Ma reggel heves vita alakult ki a Megafon rádióban, mert egy több éve ismert rendezvényt olyan társaság szervez meg idén, amelyhez addig semmilyen köze sem volt. Az egyik korábbi rendező szerint őt kifejezetten eltiltották az eseménytől. Máris itt van a hivatalos reakció.

Hirdetések

A Medves Fotómaraton Drexler Szilárd és Komka Péter salgótarjáni lokálpatrióták ötletéből jött létre 11 évvel ezelőtt, ami hamarosan országosan ismert és népszerű lett; a kelet-nógrádi térség gazdag természeti környezete kedvelt témává vált a versenyprogramban résztvevők számára.

Az alapítók utoljára 2020-ban hirdették meg az eseményt, azóta nem szerveztek újat. Idén az ő tudtuk és hozzájárulásuk nélkül ugyanezzel a névvel, korábbi hivatalos közleményeik szinte azonos felhasználásával és képeik egyszerű átmásolásával hirdetett meg tőlük független társaság ugyanilyen programot.

A Megafon rádióban arról vitatkoztak ma reggel, hogy etikus döntés-e egy profitorientált új rendező részéről az, hogy a korábbi kreatív emberek programját minden egyeztetés és megállapodás nélkül veszik át. A műsorban megszólalt a Medves Fotómaraton egykori egyik alapítója Drexler Szilárd is, aki azt mondta, hogy örülni lehetne annak, hogy valaki folytatni kíván egy népszerű programot, de a körülmények miatt meg kellett szólalniuk.

Az önkormányzat kijelentette, hogy hozzájuk tartozik, és nekik ez megfelelő jogalap ahhoz, hogy megcsinálják a rendezvényt. Azt is kikötötték a szervezők számára, hogy engem nem lehet bevonni, ki kell hagyni. Lenyeltem volna (…), de (Komka) Péter hívott engem, hogy meghirdették a fotós maratont, és azt mondta, hogy vele senki sem egyeztetett, pedig ő velem egyenrangú kitalálója volt ennek. Azt mondta, hogy ki kellene adnunk egy közleményt. És amikor láttam, hogy ugyanazokkal a szófordulatokkal, ugyanazt a programot és a korábbi a korábbi programokat feltüntetve jogfolytonosnak tekintik ezt az egész rendezvényt, ezért azt gondoltam, hogy megváltozott a helyzet.

– mondta Drexler Szilárd a Medves Fotómaraton egyik alapítója.

Hozzátette: kiadtak egy közleményt, amiben maguk tisztázzák a kialakult ügyet. Drexler szerint érthető, hogy Salgótarján mindent meg akar tenni, mert választási év van és – mint mondta – kellenek a jól hangzó programok, amiket zászlóra lehet tűzni.

Közben az idén is Medves Fotómaraton néven meghirdetett esemény új szervezője aláírás nélkül egy internetes fórumon jelentette be, hogy eláll a rendezvénytől. A magyarázat szerint nem akarták a szép hagyományú rendezvényt célkeresztbe állítani és vitázni róla. A szervezők nevében közzétettek szerint

Már 2023-ban megkezdődtek az egyeztetések helyszínekkel, majd az első egyeztetést követően másnap Szilárddal. Mindenki tudta, hogy mi mit szeretnénk, de úgy tűnik közben valaki valamiért meggondolta magát.
Lemondták az új szervezők az eseményt. (kép: fb.com)

Drexler Szilárd a Megafonban ennek ellenkezőjét állította:

Én beszéltem a cég képviselőivel egy éve, akkor futottunk egy kört és a jó szándék és a korábbi jó kapcsolat jeleként azt mondtam nekik, hogy nem akarom meggátolni a rendezvényt és akkor elálltak ettől. Gondolom, érezték, hogy nem egészen jól hangzik egy fotósmaraton, amit nem ők találtak ki.

A salgótarjáni Medves Fotómaratont január 29-én hirdették meg, majd másnap mondták le az új szervezők.