Hirdetések
Hirdetések

Durva szöveg olvasható a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal határozatában arról az állapotról, ami a bátonyterenyei SungEl Hitech Hungary KFT. telephelyén uralkodik. Jogellenes hulladékgazdálkodási tevékenység miatt büntette meg a hivatal a céget, amit egy márciusi közérdekű bejelentés alapján történt helyszíni vizsgálat nyomán szabtak ki.

Hirdetések

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási
Főosztály Hulladékgazdálkodási Osztályához 2023. március 2-án érkezett bejelentés arról, hogy a vállalat nem tárolja szabályosan az ipari hulladékot. A hónap végén kimentek a hivatali dolgozók és megállapították, hogy nagyobb a rendetlenség a telepen, mint arra számítottak. Ugyanis 2022 decemberében már jártak Bátonyterenyén, és akkor sem volt rend a cégnél.

A Kormányhivatal a korábbi 2022. december 08. napján lefolytatott ellenőrzéshez képest, rendezetlenebb állapotot tapasztalt a telephelyen.

– fogalmaz a hivatal a határozatban. Majd azzal folytatják, hogy a veszélyes hulladékokat úgy tárolják, ahogyan biztosan nem lenne szabad:

Az „Üzemi gyűjtőhely 2.” elnevezésű hulladékgyűjtőhelyen elhelyezett üzemeltetési szabályzat nem az „Üzemi gyűjtőhely 2.”-re vonatkozik, abban veszélyes hulladékok is szerepelnek, melyek a Kormányhivatal által elfogadott gyűjtőhely üzemeltetési szabályzata szerint itt nem helyezhetőek el, tekintettel arra, hogy a gyűjtőhely vegyszerálló szilárd aljzattal nem rendelkezik.

Összesen 11 pontban gyűjtötték össze a kormányhivatali munkatársak a szabálytalanságokat, hozzátéve, hogy a helyszíni vizsgálatkor nem találtak olyan illetékes embert, aki nyilatkozattételre jogosult lett volna.

A kormányhivatal szerint a cégnek nincs az előírásoknak megfelelő nyilvántartása a hulladékok nyomon követhetőségéről, és azt sem tudta a vállalat hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a helyszíni vizsgálatkor mennyi hulladék volt a telepen; a szemlén részt vevők szerint a cég által beküldött információk túlzóan alábecsülik az általuk látott mennyiséget.

A hatóság 31.198.500 forint környezetvédelmi bírságot szabott ki a SungEel Hightech Hungary Kft. részére, amit 30 napon belül kell kifizetniük.

Végül a kormányhivatal megjegyzi, hogy a cég által használt oldószer szaga már a vállalat külső parkolójában is érezhető, amely irritálhatja az emberi bőrt és a nyálkahártyát is, sőt szájfájdalmat is okozhat.

A telephelyen kívül kialakított gépjárműparkolóban szájmaszk viselése nélkül is érezhető volt az oldószer szaga, amely a széliránytól függően a 21. számú főközlekedési út másik oldalán lévő lakóházakhoz is eljuthat.

– közölték a SungEel Hightech Hungary Kft. számára is megküldött határozatban.

A SungEel Hightech Hungary Kft. 2021 óta működik Bátonyterenyén. A Dél-koreai hátterű cég akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozik. Főképp elektromos autók elhasznált lítium-ion akkujait szedik szét. A társaság telephelyén múlt héten kigyulladt egy munkagép, tavaly pedig felrobbant egy darálógép, akkor négy ember sérült meg.