Idén nyártól új szabályok léptek életbe kézilabdázásban, a módosítások a passzív játékot is érintik.
A magyar szövetség játékvezetői albizottságának (MKSZ JAB) szerdai workshopján elhangzott, hogy passzív játék esetén a maximális átadások száma az előfigyelmeztető jelzés felmutatása után hatról négyre csökkent. Egyéb változás nincs, azonban érdekesség, hogy a hazai mérkőzéseken a játékvezetők évek óta minden esetben jelzik az ujjaikkal, hány passz van még hátra, más országokban, illetve a nemzetközi eseményeken viszont a bírók nem segítik ilyen módon a csapatokat, a nézőket, illetve a média munkatársait.
A játékosok egészségének védelme érdekében némileg finomítottak a kapus fejen lövésére vonatkozó szankciókon. Bonifert Ferenc, az MKSZ JAB elnöke elmondta, két percre kiállítják azt a játékost, aki tiszta helyzetben, zavartalanul lőhet kapura – tehát nincs védő a kapus és közte -, és fejen találja az ellenfél kapusát.
Hangsúlyozta, nem szabad büntetni a lövőt akkor, ha a kapus a labda irányába mozdítja a fejét, vagyis a „fej keresi a labdát”.
Bizonyos sportszerűtlen viselkedési formák olyan súlyosnak minősülnek, hogy kizárást vonnak maguk után. Például ha valaki hétméteresnél találja el a kapus fejét, vagy szabaddobásnál eltalálja a védő fejét.