Hirdetések
Hirdetések

Napok óta magára hagyva áll ez a Seat Balassagyarmaton a Patvarci úton. Múlt héten is találtunk egy személygépjárművet, Karancsságnál a főút mellett egy bozótosban várja, hogy elvigye onnan a gazdája.

Hirdetések

Ez a piros Seat márkájú autó már sokak szemét szúrja, egyik olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt héten közzétett Opel után most egy másik kocsit is magára hagyott valaki. A kép beküldője, Erika szerint nagy a jólét, és aki megunta egyszerűen kiszállt belőle és elsétált. Állítása szerint már múlt hét óta az Patvarci út mellett parkol, a vasúti kereszteződéshez közel.

Na, persze, a vicces megjegyzésre mi is mosolyra húzhatnánk a szánkat, és mégis van benne valami, mert a képen látható, hogy az autó ablakai le vannak engedve, mint ha nem számítana, hogy bárki kivesz valamit az autóból, vagy éppen betesz oda valamit.