Hirdetések
Hirdetések

Tegnap adott interjút Jorge Mario Bergoglio, vagyis Ferenc pápa az olasz közszolgálati televíziónak, amelyben áttekintést adott arról, hogy nem csak ukrán-orosz konfliktus van, hanem tulajdonképpen már világháború is, csak részletekben.

Hirdetések

A 85 éves pápa elítélően beszélt az ukrán-orosz háborúról, hangsúlyozta, hogy ez közelről érinti az embereket, hiszen Európában zajlik. Azonban azt is hozzátette, hogy a világ is háborúban áll, példaként Szíriát, Jement említette, és azt is kimondta

Mindenhol háború van.

Szerinte a menekülteket is megkülönböztetik bőrszín alapján, első és másodosztályú menekültekre osztják őket, teszik úgy, hogy megnézik, honnan jöttek. Ehhez azt tette hozzá:

Rasszisták vagyunk. És ez nincs rendjén.

Ferenc pápa az országok fegyverkezéséről is véleményt alkotott:

Az emberek hatalomvágyból és biztonsági megfontolásokból gyilkolják egymást. Megértem a fegyvereket vásárló kormányokat, de felmenteni nem tudom őket.

Közben pénteken Jeruzsálemben összecsaptak egymással palesztinok az izraeli rendőrökkel, ahová hagyományos ünneplésre akartak összegyűlni. Az erőszakos cselekményben legalább 150 palesztin megsebesült.