Van rá magyarázat, de mégis hihetetlen a változás. A legfrissebb adatok szerint tavaly minden eddiginél nagyobb arányban lett kevesebb a városban élők száma.
A 3100.hu írta meg, hogy rekord mértékben csökkent Salgótarján népessége egyik évről a másikra. A tendencia már eddig is ismert volt, de ilyen drámai mértékű fogyás még nem történt.
1987-ben kezdődött a város összehúzódása, amelyet a néhány évvel később felgyorsuló hazai ipari szerkezetváltás erősített fel. Vagyis a Salgótarjánban működő ipar folyamatosan veszítette el jelentőségét, bezártak a bányák és leépültek, végül bezártak az üzemek. A munkanélküliség pedig ezreket kényszerített rá arra, hogy életét máshol folytassa.
A történet folytatása, már sokak által ismert: a közben megnyíló országhatárok nem csak salgótarjániakat bátorítottak, sokan választottak jobban fizető külföldi munkalehetőséget, a nógrádi várost pedig rendre elkerülték a befektetők, a népesség-csökkenés folytatódott.
A gyorsuló folyamat 2017 óta jellemző, előbb 1,3%-kal, majd a következő évben 1,4%-kal, utána 1,6%-kal, 2020-ban 1,9%-kal, végül 2021-ben már 2,6%-kal csökkent Salgótarján népessége.
A cikk szerint csak részben magyarázat erre az elvándorlás, a statisztikai adatok szerint felgyorsult a halálozások mértéke, illetve egyre kevesebb gyerek születik a városban.
A megye nyugati részének központi városában is csökken a népesség: Balassagyarmaton az előző évhez képest 2021-ben 1,6%-kal éltek kevesebben, összesen 14368-an laktak a településen.